– egészen pontosan innen indult 2020.március 14-én a Karantanya sztori. Az eredeti nevén ovis karantanya csoport azzal a céllal alakult meg, hogy segítse az otthon maradt szülőket.

A csoport pillanatok alatt szárnyakat kapott általatok, akik megosztottátok egymással azt, hogy mivel foglaljátok le a gyermekeiteket, hogyan fejlesztitek otthoni körülmények között, milyen családi programokat csináltok otthon. Ehhez csatlakozott számos előadó és szakember, akik gyermekműsorokat, tornát, ismeretterjesztő kisfilmeket készítettek a karantanya tagjainak ezzel is támogatva a szülőket és gyerekeket.

Ezt a vonalat viszi tovább a Karantanya Klub is, amit hasonlóan támogató közegnek álmodtunk meg, ahol ez a közösség tovább tud fejlődni. Azt tapasztaltuk, hogy szükség van olyan tartalmakra, amelyek kifejezetten az óvodás, kisiskolás korosztálynak, a szüleiknek vagy éppen a pedagógusoknak szólnak.

Fogadjátok hát tőlünk szeretettel a videókat, blogokat, workshopokat és kívánjuk nektek, hogy tudjatok nálunk tanulni, szórakozni, kikapcsolódni, fejlődni, relaxálni, örömteli pillanatokat eltölteni és élményeket szerezni legyetek akár totyogósok, ovisok, kisiskolások, szülők, nagyszülők vagy pedagógusok.

Mi is az, amit a Karantanya Klub havi bérlete ad neked?

  • Kifejezetten kisgyerekeknek szóló tartalmat kapsz, reklámmentesen, szakemberektől, szakértőktől – a gyerekeknek és az Ő igényeikre szabva. Megfelelő hosszúságban, interaktívan igyekszünk értéket, élményt, használható tudást, fejlesztést adni. 
  • Felnőtteknek szóló programjainkat szintén szakértői tartalommal biztosítjuk, legyen szó akár édesanyákról , édesapákról, nagyszülőkről, pedagógusokról
  • sokoldalú tartalomból választhatod ki a neked igazán tetszőket, melyeket élőben vagy rögzített felvételként is visszanézhetsz, akár többször is a neked tetsző időpontban
  • szakértőinktől bármikor kérdezhettek, jelezhetitek azt is, hogy miről szeretnétek hallani a következő időszakban
  • kis csoportos online foglalkozások lehetőségét biztosítjuk szakértői workshopok keretén belül
  • közösséget szeretnénk építeni, ahol megtalálhatjátok a veletek hasonló érdeklődési körű, hobbijú személyeket, élményeket szerezhettek, beszélgethettek, tapasztalatokat cserélhettek.

Szeretettel várunk Titeket márciusban a bevezető időszakban , hogy böngésszétek tartalmainkat, megismerjétek szakembereinket, olvassátok a már feltöltött blogokat. Az oldal márciusban is frissül, így érdemes visszalátogatni.  Áprilistól pedig a továbbra is ingyenesen elérhető blogokon és videókon kívül  indulnak a fix rendszerességgel hozott előfizetéses műsorok is.  Gyertek szórakozzatok, tanuljatok, fejlődjetek, kapcsolódjatok ki velünk! Várunk Titeket szeretettel:

A karantanya csapata

Ancsi, 3 gyermekes édesanya, örök álmodozó
Zsófi, 2 kislány édesanyja, örök optimista
Evelin, 2 kislány édesanyja, a földhöz ragadt realista